Ezért hívjuk a redőnyt rolónak!

By | 2017-03-23

Redőny, a francia “rouler” vagy “rouleau” szóból származik

Bizonyára Önnek is van valamilyen árnyékolástechnikai eszköz az ablakaira szerelve. Ez beltéren lehet a sötétítő függöny vagy drapéria, esetleg reluxa. Kültéren pedig a redőny a legjellemzőbb megoldás. Gondolkozott már azon, hogy honnan is ered a redőny? A kifejezés a francia “rouler” vagy “rouleau” szóból származik, de alapvetően a korai redőnykészítés nyomai Németországba vezethetőek vissza az XIX. század közepéig.

Hamburgban alapították meg az első reluxa gyárat. Ebből tehát érthető, hogy a redőny tulajdonképpen a roló mai megfelelője. Milyen funkciója van a redőnynek? Miért olyan népszerű még ma is, a XXI. század elején? Ennek a megválaszolásához is érdemes visszatekinteni a történelem zavaros bugyraiba. Az ókori rómaiak már ismerték a zsalut, amely egyébként a római Kolosszeum ablakait is védte már. Ez fából készült és egyúttal jól árnyékolóként is szolgált. Később különböző rácsos megoldásokkal igyekeztek a fényt és a kíváncsi tekinteteket megszűrni az ablakokon.

Majd a XIX. század elején szabadalmaztatták először a mai reluxa ősét, amely fa deszkákból állt egymás mellé lógatva. Ezt szabályozva később irányítani tudták a fény beesési szögét, így szabályozhatták a sötétség és világosság mértékét. Ettől kezdve tulajdonképpen egyenes út vezetett a mai redőny megszületéséig, amely annyira közkedvelt, több okból kifolyólag. Megvédi otthonunkat és magánéletünket a kíváncsiskodó szemektől, valamint alapfunkcióját tekintve a beáradó fényt szabályozza otthonainkban.

Ez mellett védő tulajdonsága is ismert. Megvéd az esetleges betörésekkel szemben és a természeti csapásoktól, úgy mint jégeső és UV sugárzás, valamint, amit kevesen tudnak, a redőny kiváló hang és hőszigetelő tulajdonsággal is rendelkezik. Éppen egyre többen és többet használják napi szinten. Anyagát tekintve a redőny a kezdeti fa kivitel mellett már műanyag és alumínium formában is elérhető. Ezzel még strapabíróbb és jobban ellenálló lett, a felhasználók megelégedésére. A legmodernebb kivitel jelenleg az okos redőny, amely érzékelői segítségével automatikusan szabályozza a fény mennyiségét.

Print Friendly

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.