Webáruház

Divatos műköröm minták egyszerűen

Divatos műkörmökDivatos műkörmök

Az ápolt kezek ma már elvárásnak számítanak. A tiszta és ápolt körmöket sokan hangsúlyozzák ízléses manikűrrel. A divatos műköröm minták pedig sokaknak elmaradhatatlanok. Elmondható, hogy az egyszerű strasszokkal kialakított megoldástól kezdve, a már-már művészi festett mintákon át, a szinte meghökkentő körömékszerekig minden van.

A felületet lehet igényes díszítőelemekkel még szebbé tenni, de a zselékkel és lakkokkal is lehet úgy játszani, hogy valami különleges kerekedjen ki belőlük. Itt van például a klasszikusnak számító francia manikűr, amihez elsősorban két különböző színű zselé szükséges. Az igen trendi műköröm minták között megemlíthető a frizurákból inspirálódott ombre. Ehhez persze szükséges ismerni azt a technikát, amivel megoldható a rá oly jellemző finom átmenet egyik színből a másikba.

Az igazán szép műköröm minták eleinte nem kevés ügyességet igényeltek. Szükség volt az anyagok pontos ismeretére, na meg persze némi kézügyesség sem hiányozhatott. A festés technikájával igazi virágoskertek vagy aranyos történetek kaptak helyet a körmök pici felületén. A műkörmökre épített ipar segítségével azonban a műköröm minták manapság sokkal könnyebben kivitelezhetőek.

A körömnyomdákkal és sablonokkal megspórolhatjuk a festésre szánt időt és tehetséges festőknek sem kell lennünk egy-egy lélegzetelállító motívum elkészítéséhez. Ezek használata viszonylag egyszerű és némi gyakorlással otthon is kivitelezhető. Aki szeretne jobban eligazodni a műköröm minták világában, az jelentkezhet a gellakk.com weboldalon feltüntetett tanfolyamra, ahol a díszítésen kívül, sok más hasznos praktikát is elsajátíthat a profiktól.