A manapság még mindig egyediségnek, újdonságnak számító elem nélkül működő karórák gyártásában a japán Citizen, Casio és a Diesel vállalkozások élen járnak. Egy nem elemmel működő Diesel óra igazi kuriózumnak számít azok számára, akik csak most ismerkednek meg az ilyen változatokkal.
Mivel ezek igen különlegesek a működési elvüket tekintve, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Aki imádja a karórákat, az jól teszi, ha megismerkedik ezzel és megnézi, hogy mit is tud egy Diesel óra. Ettől a cégtől a vevők mindig is olyan szerkezeteket kaptak, amelyek nem csupán jól néztek ki, de több éven keresztül meghibásodás nélkül mutatták a pontos időt.
A Diesel óra technológiája azért érdekes, mert ez természetes fényből nyeri a működéshez szükséges elektromos energiát. Az akadálymentes funkcionálást az adja, hogy a Diesel óra először is a fényt elektromos energiává alakítja át, majd eltárolja. Ennek köszönhetően nem szükséges egyfolytában fény közelében tartani. Azonban törekedni kell a rendszeres viselésre, ami által mindig is lesz energia-utánpótlás.