Az autós színező gyerekeknek részét kell képezze a mindennapoknak. A színezővel ugyanis a gyermek fantáziája és képzeletvilága is fejlődik. Ráadásul el tudja sajátítani a ceruzafogást és a vonalvezetést. A színező gyerekeknek remek előkészítő tevékenységnek számít az íráshoz. Segít a kicsivel megismertetni a különböző színeket és jó hatással van a térlátás fejlődésére. Ezen kívül, remek elfoglaltságnak számít, ugyanis a gyermek figyelmét maximálisan képes lekötni.
Azok a gyerkőcök, akik sokat színeznek, a rajztechnikájuk is fejlettebb. Több mindent tudnak lerajzolni, ráadásul a különböző formákhoz szükséges vonalakra is odafigyelnek. Az autós színező gyerekeknek maszatolás mentes kivitelben is elérhető. Ehhez nem hagyományos zsírkrétát, színes ceruzát, filctollat vagy festéket kell használni, hanem vizet. A vizes kifestők manapság igen népszerűnek számítanak, hiszen a kicsi közben nem maszatolja össze magát. Ez szórakozáshoz és a sikerélmények megéléséhez kiváló. Viszont a fejlesztéshez olyan színezőt célszerű választani, ami kisebb mintákat és bonyolultabb formákat tartalmaz.
A színező gyerekeknek garantálja a szórakozást és a fejlődést is?
Természetesen, hiszen a színezőknek fontos szerepük van a kicsik fejlődésében. Az óvodában is előszeretettel alkalmazzák a pedagógusok a rajzolás, gyurmázás, színezés általi fejlesztést. A gyermek úgy tud ezekkel a módszerekkel fejlődni, hogy közben jól érzi magát. A színezés által jobban tud majd koncentrálni és fókuszálni. Javul a térérzékelése és a látása, fejlődik az önbizalma és a kreativitása. A szakemberek is azt mondják, hogy a lélektani fejlődés hatására a gyermek gyakorol, felkészül a felnőtt életre.
Mások úgy vélik, hogy a rajzolás, a játék által a kicsi megidézi az emberiség őstörténetét, a régi, letűnt korokat. Biztosan minden szülőt büszkeség tölt el, amikor látja, hogy a lurkó mennyire hatékonyan tudja magát fejleszteni játék közben. A Monster Cars autós színező gyerekeknek, azon belül is inkább a kisfiúknak ajánlott. Ugyanis a speciális füzetben autók és különböző járművek kaptak helyet. Ráadásul a színező tartalmaz még matricákat is. Ezekkel a kicsik ki tudják dekorálni az elkészült, színes műveket.
A Monster Cars autós színező gyerekeknek hány éves kortól ajánlott?
5 éves kortól. A gyermek ilyenkor már jól tud futni, remekül ugrik és egyensúlyozik. Ezen kívül ügyesen használja a ceruzát, az ecsetet és az ollót. Ráadásul a képzelőereje is remek. Egy 5 éves gyermek már mindazt tudja, ami a mozgásához és a kommunikációjához maximálisan szükséges. Ebben a korban már érdemes elkezdeni vele az iskolára való felkészülést.
Minden délután vagy este üljünk le a gyerkőccel és színezzünk, rajzoljunk együtt. Olvassunk minél több könyvet neki és beszélgessünk. Ismertessük meg a színekkel, számokkal és állatokkal. Az autós színező gyerekeknek kiváló választás, ha a lurkó képzelőerejét szeretnénk megmozgatni, javítani. Ugyanis a színeket ő választhatja ki az autókhoz, így az elkészült mű teljes mértékben egyedi lesz. Ráadásul a hosszabb ideig tartó összepontosítása és a tárgyakra való emlékezése is javulni fog. Képes lesz 3-4 elemet is megőrizni az emlékezete.