A beltéri dizájn fejlődésével számos korszerű kiegészítő áll az érdeklődők rendelkezésére napjainkban. A színes fuga alkalmazása teljesen meg tudja változtatni az adott helyiség arculatát. A szín kiválasztása szempontjából fontos információ, hogy a világos színek megnyitják a teret, a mélyebb tónusok pedig kihangsúlyozzák a felületet.
Visszafogottabbat ajánlott választani, amennyiben a csempe különleges kivitelezésű, mivel a színes fuga képes elterelni a figyelmet a mintázatáról. A merészebbek alkalmazhatnak arany színűt is, ami roppant elegánst hatást kelt. A színes fuga esetében az árnyalatok is közrejátszanak a tökéletes hatás megteremtésében, érdemes a felvitel előtt egy vagy akár több látványtervet is készíteni.
A burkolásnál nem csupán a lapok és a fugák milyenségére kell odafigyelni, hiszen egyéb kellékek is szükségesek. A csempe élvédő esztétikusabbá teszi a végeredményt, amellett pedig biztonsági szempontból is igen fontos szerepet tölt be, hiszen az alkalmazásával megelőzhetőek az éles felület okozta esetleges sérülések. Azokon a pontokon kell illeszteni ezt a hasznos kiegészítőt, ahol az egyes burkolati elemek találkoznak és szöget zárnak be.
Ez egyben magát a burkolatot is védi a mechanikai hatásoktól. Ott, ahol nagyobb az igénybevétel, mindenképp fel kell helyezni, mert megelőzi a repedéseket és lepattogásokat. Olyankor célszerű elkerülni az alkalmazását, amikor máz nélküli gres lapokkal történik a fedés. A csempe élvédő különböző típusokban áll az érdeklődők rendelkezésére.