Tag Archives: gumi

Új gumiszerviz a 9. kerületben: Gumidirekt!

Válassza a Gumidirekt oldalt

Az ember szinte mindig siet valahová. Szerencsére minden technikai eszköz adott ahhoz, hogy gyorsan és kényelmesen eljussunk egyik pontról a másikra. Egyre több otthon alapfelszereltsége a személyautó, azonban néha megesik, hogy valami gond merül fel a járművel. Amennyiben a kerék vacakol, akkor nem kell megijedni, hiszen a 9. kerületben a Gumidirekt szakemberei várják a „pácienseket”. Mindössze annyit kell tenni, hogy előre egyeztetünk egy időpontot. A rendszeres közlekedés során számos olyan hiba és probléma alakulhat ki, amire gyakran nem is számítunk.

Az már szinte teljesen átlagosnak számít, hogy egy élesebb tárgyba hajtunk bele és ebből adódóan válik szükségessé a javítás. Ezen kívül ugyanakkor még megeshet, hogy a szelep elkezd engedni, a felni mellett szökik a levegő vagy teljesen elkopik az abroncs. Bármi is történjen a Gumidirekt mesterei megbirkóznak vele. Sajnos, az egyre forróbb nyarak során gyakoriak a futóművel kapcsolatos meghibásodások. Azt gondolnánk, hogy amennyiben nem járunk a kocsival, akkor gond sem fog adódni.