Június 16-án indul a második Moziünnep


Tavaly júniusban került először megrendezésre a magyarországi Moziünnep, ami egy remek francia ötlet alapján nálunk is nagy sikert aratott. A első Moziünnep ideje alatt háromszor többen mentek el mozizni Magyarországon, mint 2003 azonos időszakában. A Moziünnep valódi sikere után természetes módon következik most csütörtöktől a folytatás.
Idén is az Upperstúdió szervezi a Moziünnepet, ami igazán a mozizás öröméről, és semmihez nem hasonlítható hangulatáról szól. Ha valaki június 9-től kezdődően vásárol valamelyik résztvevő moziban egy teljesárú mozijegyet, a jegye mellé egy 10 darabos kuponfüzetet kap, amellyel a Moziünnep 4 napja alatt 320 ft-os áron tekintheti meg a programban szereplő filmeket.
Ebben az évben már 42 város vesz részt a Moziünnepen, ami a gyakorlatban 76 mozit és 279 vetítőtermet jelent. Ami a filmkínálatot jelenti, minden egyes ehéten játszott filmet megtekinthetnek a Moziünnepre igyekvők, kivéve a Madagaszkár c. filmet.
Sőt, ha már a filmeknél tartunk, premierfilmek is bekerültek a Moziünnep kínálatába, úgymint a Galaxis Útikalauz Stopposoknak, A Csajom Apja Ideges, az Edukators, illetve a B-13, a Bűnös Negyed.
A szervezők, és a résztvevő filmforgalmazók, mozisok remélik, idén már ismerősként üdvözlik a filmbarátok a 4 napos Moziünnepet, és mindenki szívesen használja ki a kedvező alkalmat arra, hogy nagyon olcsón beülhessen azokra a filmekre, amikre lehet, hogy már régebb óta kíváncsi volt, de nem jött ki úgy a lépés, hogy megnézhesse.
Eddig.
Mindenkinek jó mulatást kívánunk a második Moziünnepen!


további info a hivatalos oldalon: www.moziunnep.hu